Emlékmásolatok

Családi fényképalbum újratöltve

Anyu 80. születésnapja alkalmából játszottuk el, hogy mi vagyunk a saját nagyapánk, dédanyánk, ükapánk és szépanyánk. Hódolat ez felmenőinknek, akik ünnepnek tekintették a fényképezkedést, és a fényképészeknek, akik megrendezték és megörökítették a méltóságteljes pillanatokat.

A régi-új fényképpárok új tagjai 2019. március 24-én készültek. A képeket Pivarnyik Balázs készítette.

A régi képek aláírásában a rokonsági viszonyokat Anyuhoz (Scheuring Edit) és Apuhoz (Rizmayer Mihály/Misi) viszonyítva adom meg.

Scheuring János (1898-1975) (Misi nagynénjének a férje, Edit apjának az unokatestvére), Scheuring István, Scheuring Ferenc (1897-1964) (Edit apja), Szayly Mihály (Misi nagybátyja), jó barátok...

...és Scheuring Ferenc dédunokái

id. és ifj. Csizmadia János fényképei és ifj. Csizmadia János emlékei

2018. február 6-án felbukkant néhány kép Scheuring nagypapám Tömő utca 15. alatti szülőházáról a Józsefváros régi fotókon nevű facebook oldalon. Megbabonázva néztem őket, mert erről a házról semmiféle képünk nem volt a családi gyűjteményben, nekem még emlékem sem, viszont sokat hallottam róla Anyutól. A ház már rég nem áll, jól jöttek a fotók nagyon.

A képek közreadójával, Csizmadia Jánossal hamar felvettem a kapcsolatot, és kiderült, hogy a régebbi képeket az édesapja készítette, a frissebbeket ő maga. János nagyszülei hosszú időn át éltek a Tömő utca 15-ben, ahol az egyik kis lakást bérelték.

Csizmadia János a képek mellé így idézte fel emlékeit:

Kazár Antal volt a nagyapám, Karolina a nagyanyám. Az ő ajtajukban készült ez a kép, én vagyok rajta a nagyapámmal. Velük szemben lakott az Őry Teruska néni. Anyám 1921-es volt, de már 22 éve meghalt. Kazár Erzsike néven ismerhette őt a többi lakó.

Sebhelyek a dédszüleim sírkövén

Hackspacher dédszüleim sírja eredetileg a Kerepesi úti/Fiumei úti temetőben volt, mint ahogy a kiterjedt rokonságban sokaknak. Bár itt drágább volt a sírhely, mint a külsőbb temetőkben, a sváb rokonság adott rá, hogy nívós helyen és mutatós síremlékek alatt nyugodjanak a halottaik. Emellett előnyös volt, hogy a VIII. kerületi mindenféle családi házaikhoz közel volt ez a temető, különösen a Hackspacher család Teleki tér melletti, Erdélyi utcai (ma Bauer Sándor utca) házához, ahonnan alig pár perc sétára esett.

Micsoda szerencsés véletlen, hogy a mamámról, Editről úgy készült ez a kép, hogy a háttérben ott hevernek a földön Wassermannék söprűi! Felidéznek ugyanis egy családi történetet, keserű sűrítményét a huszadik század retteneteinek.

Scheuring Ferenc nagypapám 1916-17-es tábori levelezése családjával

Scheuring Ferenc nagypapám legénykorában az I. világháborúban szolgált, ahol orosz fogságba került Harkov környékén. A fogságban szüleivel és testvéreivel váltott levelezőlapokat. Még 1917-ben is csak 20 éves volt.

Scheuring Ferenc nagypapám 1945 őszén írt levelei az amerikai fogságból

Nagypapa a németországi Cham-ból, illetve a város melletti windischbergerdorfi táborból küldte ezt a három levelet családjának 1945-ben, ahol amerikai fogságban volt április óta. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor, de végül szerencsésen hazaért. Lánya, Edit (a levélben ő Prutyikám) arra emlékszik, hogy enyhe, tavaszias idő volt, tehát valószínűleg '46 tavaszán érkezett haza.

Mathejka Jánosné (Arvale Margit - Rita) levele Rákosi Mátyáshoz 1955 júniusában

Rita a gyerekeim dédnagyanyjának (Vujovits Radomirné Arvale Erzsébet - Liza) a testvére. Ezt a levelet néhány héttel az után írta, hogy hosszú távollét után Magyarországra érkezett. 1918-től aktívan részt vett a kommunista mozgalmban, majd az üldöztetések elől 1926-ban a Szovjetunióba emigrált. Moszkvában végig pártvonalon dolgozott, a nagy tisztogatások idején ellenforradalmi tevékenység és kémkedés vádjával letartóztatták. Hasonló alaptalan vádakkal számtalan családtagját is lefogták, sokan közülük - többek között férje is - a fogságban haltak meg. Rita tíz évet urali munkatáborokban (1937 december - 1947 november), hetet pedig szibériai száműzetésben töltött (1948 november - 1955 március). Szabadulása után, amint tehette, rögtön Budapestre utazott, ahol a Szovjetunióból már korábban visszaköltözött néhány családtagja, testvérei és édesanyja várták. Ekkor 54 éves volt, még mindig töretlen hittel az eszmében, amelyért egész életében küzdött.

Hackspacher Mihály dédapám (1873-1913)

Az Erdélyi utcában két teljesen egyforma ház állt, egyik a dédpapáéké, a másik a Farkas ház, amelyikben Farkas néniéknek lakatosműhelyük volt. 1912-15 körül Farkas néninek már volt telefonhírmondója, pedig az akkor még nagy újdonságnak számított. Ila mesélte, hogy fülhallgatóval ők is hallgathatták néha a híreket. Farkas néni mondogatta nekik gyakran, hogy milyen más életük lehetett volna, ha a nagypapa nem hal meg olyan korán.