1945. VIII. 30
Drága Irmuskám! Én hála a jó Istennek jól vagyok, amit nektek is kívánok. Én ez év IV. 23-án amerikai fogságba kerültem. A sors itt is igen kedvező helyre sodort, Cham városban vagyok, egy kórházban, az első időkben mint ápoló, jelenleg a konyhán dolgozom. Az élelmezésünk kitűnő, mert ugyanazt kapjuk, mint a betegek. Egész sokat gondolok rátok, hogy mi is lehet veletek, de legtöbbet az én drága kicsi drága Prutyikámra. Elszorul a szívem sokszor, ha reá gondolok, hogy is éltétek át a nehéz napokat, de bízva a Jó Istenben, megsegített, és jó egészségben vagytok. Egész sok itt a kihurcolt levente, meg menekült család, kevés levente megy el, hogy meg ne kérdezném, nem-e ismerik a fiaimat. Bízva bízok a mindenható jó Istenben, hogy jó egészségben otthon vannak. Itt négy hónap alatt egy-egy ismerőssel találkoztam, a Kovács Ferenc feleségével, meg a leányával (Viola utcából a taxis), azok szoktak bejönni a városba, mert ők tőlem 4 km-re vannak egy röptéren. Vasárnap a fiúkkal mi is kint voltunk, mert színielőadás volt és utána tombola meg tánc. Így telnek a napjaink.
Remélem, a hazatérés napja már nincs messze és újra átölelhetem otthon hagyott kicsi drága feleségem és drága jó gyermekeimet. A jó Isten adjon erőt, egészséget, türelmet.
Már több lapot írtam a hazatérő bajtársaktól, bízva, hogy ez nem az első levél, hogy elég jelt adok magamról, mert az előbb elbocsájtott bajtársak megígérték, hogy eljuttatják a kezeidhez a lapomat, mert a felvidékieket már 5 hete elengedték. Ők sokkal szerencsésebbek voltak, mert itt 5 hét nagy idő, de csak azért, mert az otthoniakról nem tud az ember semmit. Csak képzeld, a decemberi lapod volt az utolsó, amit kaptam, abban is a részemre elég lesújtó hírek voltak, melyben írtad, hogy a fiúkat behívták munkaszolgálatra, ezért is úgy érdeklődök a fiúk után, de biz itten nem tudnak róluk és így remélem, hogy otthon vannak.
Postaforgalom tudomásom szerint nincs, de a címemet azért megírom: Sch. F. Németország, Cham, Ludwig strasse 13., de remélem, netalán írnál, nem hiszem, hogy a levél itt érne, mert mi is várjuk a boldog hazatérés napját, hogy újra karjaimba zárjalak. Kézcsókomat Drága jó Anyámnak, testvéreimnek kívánok boldog viszontlátást. Számtalanszor csókol szerető férjed, Feri.
Edit így emlékszik ezekre a háborús időkre:
Apám nem sokkal a megszületésem után, kb. 1941-től volt katona. Csíkszeredára vonult be, tehát akkor kerülhetett oda, amikor Erdélyt visszacsatolták. Talán három alkalommal is volt katona, közben hosszabb-rövidebb időt itthon töltött. Körbejárta Erdélyt, a Felvidéket, később Németországba került. Nem szeretett beszélni a háborús élményeiről. Németországban, Mosbach környékén került amerikai fogságba, ahonnan 1946-ban tért haza. Egy ismerőstől, aki találkozott vele, hallottuk, hogy már úton van hazafelé, mert találkozott vele, de a határon a németes neve miatt visszatartották. Néhány hét múlva aztán végre valóban hazaérkezett. Szerencsére jó kondícióban volt, mert az amerikaiaknál viszonylag jó ellátást kaptak. A hadifoglyok adtak enni még a környékbeli német gyerekeknek is, akik annyira éheztek, hogy kijártak a láger környékére lekváros kenyeret koldulni. A háború alatt sikerült apámmal leveleznünk, de a fogságból már nem tudott írni. A háborús leveleiben mindig arra kérte anyámat, hogy vigyázzon a fiúkra, és ne nagyon engedje el őket otthonról, mert látja, hogy mi lesz a fiatalokkal a fronton. Bizonyára látta a hitlerjugendeket, akik közül sokan harcoltak önkéntesként. Persze a fiúk esetében ettől azért nem kellett tartani.
Egyszer azonban mégis majdnem elvitték a fiúkat, mégpedig leventének. A háború vége felé már a frontra is vitték ezeket a fiatalokat, mint ahogy a hitlerjugendeket, tehát nem babra ment a játék. Pisti ekkor már 18, Feri 17 éves volt. A Mama sokat mérgelődött velük, különösen Pistivel, aki imádott csavarogni. Nagyon félt, nehogy elkapják és elvigyék valahova. Egyszer tehát ezekkel a leventékkel elindították őket - úgy tudták - a frontra hátizsákkal, bakancsban. Nándi bácsi velük nagyjából egyidős fia is bekerült ebbe a csapatba. Az mentette meg a helyzetet, hogy Nándi bácsinak volt egy befolyásos ismerőse, akit lepénzeltek, így estére a fiúk hazakerülhettek. Máshogy mesélte Feri bácsi, aki szerint már a táborban voltak, amikor valaki kiabálni kezdett, hogy melyik kapun lehet kilógni, mire ők fogták magukat és leléptek. A Mama attól is félt, hogy az oroszok kapják el a fiúkat és viszik őket Szibériába, de szerencsére ebből sem lett semmi.
1945. X. 2. Windischbergerdorf, 10 barakk
Drága Irmuskám!
Én már másodízben küldök ezen úton lapot, remélem, hogy legalább egyet már megkaptál. Én jól vagyok, amit nektek is kívánok. Április hó 25-től szept. 12-ig Chamban voltunk egy kórházban és most jelenleg a Windischbergerdorfi táborban vagyok, Chamtól 4 km-re van. Az élelmezés jó, ruházattal jól el vagyok látva. Pénzem is van, e miatt ne aggódjatok. Csak ti vigyázzatok magatokra. Oly kíváncsi vagyok, mi is van veletek. Azt sem tudom, Pesten vagy-e, vagy ti is épp oly hajléktalanok vagytok, mint az a sok ezer család, de remélem, a sors e kegyetlen csapástól megkímélt. Az én drága kicsi Edámmal mi van? Remélem, nem történt vele semmi. Rengeteg sok itt a levente, érdeklődök a fiúk után, de biz nem ismerik őket. Remélem, hogy otthol vannak. Ne aggódjatok, én jól vagyok, de ha lehet jönni haza, azonnal én is útra kelek. Isten veletek, a várva várt viszontlátásra. Csókol: Feri
1945. X. 11. Windischbergerdorf láger
Drága Irmuskám,
Megragadom az alkalmat, egy pár sorral értesítlek a hollétem felől. Ugyan én már több lapot küldtem ezen úton, remélem, sok közül egyet legalább megkaptál. Én jól vagyok, csak nagyon nehezen érkezik az én számomra az a nap, hogy induljunk mi is hazafelé, mert ígéret az van itt elég egyik hétről a másikra, de remélem, nemsokára elérkezik a várva várt pillanat, hogy a szeretteimet karjaimba zárjam, mert úgy várom azt a napot, az életem legboldogabb napja lesz a számomra. Remélem, ti is jól vagytok. Legyetek türelemmel, ez a pár hét is el fog telni. Azért írok hosszú terminust, mert nem biztos, hogy ennyi idő múlva biztos ránk kerül a sor a hazaszállításnál. De nincs kizárva az sem, hogy pár nap múlva útnak indítanak. Itt nem tud senki semmit. Ölel, csókol szerető férjed: Feri
