Hackspacher Mihály dédapám (1873-1913)
Az Erdélyi utcában két teljesen egyforma ház állt, egyik a dédpapáéké, a másik a Farkas ház, amelyikben Farkas néniéknek lakatosműhelyük volt. 1912-15 körül Farkas néninek már volt telefonhírmondója, pedig az akkor még nagy újdonságnak számított. Ila mesélte, hogy fülhallgatóval ők is hallgathatták néha a híreket. Farkas néni mondogatta nekik gyakran, hogy milyen más életük lehetett volna, ha a nagypapa nem hal meg olyan korán.
Dédpapa igen felvilágosultnak számított, például nagy lemezgyűjteménye volt. Bécsbe is kiment a sógorát meglátogatni, aki lakatosként odament vándorútra, mint leendő mester. A dédmamával szépen éltek, évente elvitte őt az Orfeumba, ami az ő köreikben nem volt mindennapos.
Scheiling Anna és Hackspacher Mihály (1899)
Adtak arra is, hogy a dédmamának legyenek szép ruhái, és cselédlány is került a gyerekek mellé. Szükség is volt rá, hiszen házasságuk 14 éve alatt 7 gyerekük született.
Dédimama és Dédipapa
Természetesen gazdálkodtak, ahogy a családban ez szokás volt. Az Erdélyi utcai családi házban éltek és dolgoztak, ami lényegét tekintve a Kálvária utcai házhoz eléggé hasonló volt. (Sajnos a vége is ugyanaz lett.)
Egyszer a szántóföldről a lovaskocsival hazafelé jövet dédpapa rettenetes nagy zivatarba került és nagyon megfázott. Azt mondogatták, hogy orbáncot kapott. Bekerült a kórházba, nem teljesen egyértelmű, de mintha valami vakbélgyulladást is emlegettek volna. Azt is mondogatták, hogy az orvos sem kezelte tökéletesen, de az sem biztos, hogy időben ment-e a kórházba és a megfelelő orvoshoz került-e. A nagypapa többé nem jött ki a kórházból, 1913-ban, negyven éves korában meghalt, hátrahagyva feleségére a gazdaságot és a 3-13 év közötti öt élő gyereküket.
Dédpapa gyászjelentése magyarul és németül
A dédpapáék életének egyik legnagyobb tragédiája az Erdélyi utcai házhoz kötődik. A ház a dédpapa szüleié volt, amit a testvéreivel együtt örökölt. A többiek nem laktak ott, mert csak ő gazdálkodott, így úgy döntött, hogy az egészet megveszi a testvéreitől, amihez a mamája (Gersteinbrein Katalin) adott neki kölcsönt.
Hackspacher Józsefné, Gersteinbrein Katalin (1848-1916)
Amikor a dédpapa meghalt, a dédmama folytatta a törlesztést az anyósának (ükmama). Az ükmama halála után a pénzt, mivel a dédpapa már nem élt, a gyerekei örökölték. De mivel az ükmama bankbetétben tartotta a pénzét, nem juthattak hozzá, mert a gyerekek nagykorúságáig letétbe helyezték számukra az örökséget. Közbejött azonban az I. világháború, és a letétbe helyezett pénz kifizetéskor annyit ért csupán, hogy egy villamosjegyet vehettek rajta.
Hackspacher Mihályné, Scheiling Anna (1879-1933)
A sors fintora, hogy kiskorukban úgy emlegették a Hackspacher lányokat, hogy jó partit csinál, aki elveszi őket, mert az ükmamától sok pénzt fognak örökölni. Ha szegény dédmama nem lett volna olyan lelkiismeretes, hogy mindent pontosan visszafizet az ükmamának, akkor sokkal jobban járt volna a család, mert az így összegyűlt pénzt nem vitte volna el a háború, hiszen bizonyára nem bankbetétben tartották volna.
A Hackspacher lányok és édesanyjuk
A lányok: Nagymamám, Irma (Edit édesanyja) a bal oldalon ül (Scheuring Ferencné). Testvérei balról jobbra tovább: Ila (Durkó Károlyné), Annus (Németh Lászlóné) és Kati (Zimmermann/Zimonyi Józsefné)
